„MÉGIS”

Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd őket!

Ha jót teszel, megvádolnak, hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedetedet, mégis tégy jót!

Ha sikeres vagy, hamis barátokat és igazi ellenségeket nyersz, mégis érj célt!

A jó, amit teszel, holnap már feledésbe megy, mégis tedd a jót!

A becsületesség és az őszinteség sebezhetővé tesz, mégis légy becsületes és nyílt!

Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs!

Az embereknek szükségük van a segítségre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts!

A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!

Teréz Anya

L É L E K E M E L Ő

Legyünk a karácsonyi fény hordozói!

Ma jobban kell Krisztus karácsonyi fénye, mint valaha is. Ha a mai karácsony fénye csak a karácsonyfán marad s nem gyullad fel lelkünkben, akkor nekünk csak valamiféle pogány karácsonyunk van. Karácsony azért van, hogy az isteni fény a szívünkbe hasson, ott lobogjon, s onnan vetítődjék ki a sötét világba. Nagy a sötétség, vajon számít-e egy magányos láng? A fénynek az a tulajdonsága, hogy legyen az bármilyen kicsi, azt a világmindenség minden sötétsége sem tudja kioltani, s az a legsötétebb sötétséget is világossá teszi...

A Karácsony és a fény összetartoznak. Milyen lenne a karácsony a karácsonyfa színes gyertyái, égői, csillagszórói és díszeinek csillogása nélkül? Milyen lenne a Karácsony, ha a külső körülményein túl egy belső fény: a szeretet nem sugározná körül? De azért is tartozik össze karácsony és a fény, mert karácsony éjszakáján a betlehemi mezők felett megjelent Isten dicsőségének fénye. Ez az égi fény vette körül a pásztorokat és döntötte le őket lábaikról. Mennyei karok zengték a halleluját: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és a földön békesség és jóakarat az embereknek!" S angyal hirdette: „Született néktek ma a Megtartó…!” Ez a fény, a megváltó Krisztus megjelenése a Karácsony igazi fénye. Ez a fény isteni fény volt, amely felgyulladt egy sötét világ éjszakájában: „Lux in tenebris” - ahogy régi korok hívői megfogalmazták.

Kellett a fény, mert nagy volt a sötétség, amikor Krisztus megszületett. Nagy volt akkor a történelem sötétsége, mely beárnyékolta a választott nép életét. Idegen urak voltak rajtuk, a rómaiak, akik Kr.e. 63-ban foglalták el országukat, és rabigába hajtották annak népét, adókkal sanyargatták, katonasággal háborgatták. Minden elnyomott hazafi szívében ott égett a vágy a régi szabadság s a dávidi nagy királyság visszaállítására.

Nagy volt a sötétség az emberi szívekben is. A régi erkölcsi normák meglazultak, ha ugyan el nem tűntek. A gazdagok uralkodtak és kisemmizték a szegényeket, az elhagyottakat, az özvegyeket s az árvákat. Irígység, önzés, maguknak kaparás, veszekedés s egymás ellen elkövetett vétkek tették szinte elviselhetetlenné a mindennapi életet. Nagy volt a sötétség a hitéletben is. A régi vallási parancsolatokat, melyek mindaddig összetartották s megőrizték a népet, vagy kijátszották, vagy cinikus mosollyal hágták át, de többnyire már elfelejtették. Álvallásossággal igyekeztek Istennek tetszeni, melyben a szép formák ugyan megvoltak, de fájóan hiányzott belőle az elkötelezett élet. A nép azzal dicsekedett, hogy ők betartják a törvényt - a maguk módján. Fenntartották ugyan a templomot - de megtűrték benne az árusokat és a pénzváltókat. Volt papi rendjük - de ezek messze elkerülték az út szélére dobott áldozatokat, a társadalom kivetettjeit, mert fontosabb volt a hierarchia megőrzése, a vallási gépezet olajozott működése, mint a könyörületes szív, a lehajló irgalom és a megsegítő szeretet.

Nagy volt a sötétség, mert a nép reménytelenségben élt, mivel nem látott kiutat hétköznapi szegénységéből, földhözragadtságából, nem látta népének szabadulási lehetőségét a római sasok karmaiból - így nem csoda, hogy sötétnek látta a kort, amelyben élt.

Ebbe a többrétű sötétségbe hasított bele a karácsony fénye: Krisztus megszületése, aki azt mondotta magáról: „Én vagyok a világ világossága”. Követői: a tizenkettő, a hetven tanítvány, a szélesedő kör és mindazok, akik népévé lettek, azok a milliók és milliárdok azért követték őt, mert felismerték, hogy Krisztus a fény a világ sötét éjszakájában!

Ha ő fény volt az ókor világában, lássuk meg, hogy Krisztus fény a mai világunk setétségében is. Hiába gyulladnak ki a metropolisok felhőkarcolóinak neonfényei, és hiába a százezer csillogású fény az utcákon, s a házakban, lakásokban a megannyi karácsonyfa sziporkázó fénye, mégis egy olyan világban élünk ma, amelyben a sötétség nagyobb, mint valaha is volt.

Milyen nagy a történelem sötétsége, amelyben élünk! Mi magyarok, akik fájóan emlékezünk a trianoni katasztrófára immár 85-ödik éve, korán megtapasztaltuk azt, hogy mi is valójában a történelemnek e sötétsége. Az azóta eltelt időben sorjáztak a világháborúk, helyi háborúk, forradalmak, tömeggyilkosságok, idegen uralmak, számunkra pedig itt a szétdarabolt ország, melyben ma minden harmadik magyar külföldön kénytelen élni! - milyen rettenetes ez a sötétség!

És mekkora a sötétség az erkölcsi életben! Csak szét kell nézni ebben a nyugati, hajdan volt keresztyén világban, ahol a társadalmaknak a már régen megrendült erkölcsi tartóoszlopai korunkban összedűlőben vannak. Aláásásuk évszázadokkal ezelőtt kezdődött, amikor keresztyén talajon megjelent annak tagadása: a szekpticizmus, a cinizmus, a hedonizmus és a materializmus. A keresztyén hit alásüllyedt, és ennek egyenes következménye a felbomlóban levő társadalmi, erkölcsi élet. Hol vannak a felelősségteljes emberek? Hol vannak a másokért élni tudó emberek? Hol vannak ma az igaz hazafiak, akik vallják, hogy a haza mindenek előtt? Hol vannak azok, akik a Tízparancsolatot és a Nagyparancsolatot ma is a szívükbe vésve hordanák, és aszerint igyekeznének élni? Van viszont korrupció, csalás, kisemmizés, kizsákmányolás, könyöklés - ezen abnormitások számítanak a mai világban normális életnek. Az adott szó már nem kötelez, sőt az írott sem. A házastársi eskü már nem kötő erő többé. A gyermeki szeretet és ragaszkodás a szülőkhöz úgy olvadt el, mint a tavalyi hó. A szülők felelősségüket a gyermekekért az iskolára tukmálták, az meg csak legfeljebb oktat, de nem nevel, így marad az utca, mely a modern kor nevelőjévé rukkolt elő. Szétbomló családok, felbomló társadalmak, széteső világ körülöttünk s bennünk. Mindebből olyan sötétség gomolyog felénk, mint közelgő tornádó mélyének örvénye, mely világunkat a pokol megsemmisítő mélységébe készül lökni.

Mekkora a sötétség a mai ember életében! Mennyi egzisztenciális félelem fojtogatja torkát és remegteti a modern ember szívét! Mennyi kétség él a lelkekben az élet nagy egzisztenciális kérdései felől: miért vagyunk, mi a célunk, hová megyünk? Mivel nincs már megnyugtató felelet, ezek megülik a lelket mint fekete madarak szomorú serege - a lelket, mely fájdalmas sebeket hordoz, amiket mások ütöttek, vagy a világ vágott, vagy önmaga szakított.

Karácsony ma is azért van, hogy a sötétségben ülő emberiség életébe belesugározzék isteni fénye, világosságot teremtve ott, ahol sötétség van. Milyen ez a világosság? Olyan, amelynek fényénél megérthetjük, hogy a világot irányító elveknél nagyobb a szeretet.

Az elvek hideg filozófiai gondolatok, melyek hideg politikai ideológiává átalakulva képesek tönkretenni, lemészárolni az embert, háborúkban, forradalmakban, népirtásokban és égbekiáltóan rossz békéknek a legyőzöttekre való kényszerítésében. A mögöttünk levő 20. század vérzivatarai szörnyű illusztrációi az ideológiák ámokfutásának. Mi nem elvekből, hanem szeretetből születtünk és szeretetre vágyunk, mert ez az életelemünk. Az elveket mégsem kell eldobni, hanem a szeretet mérlegére tenni: ami azon megáll, csak az követhető, mert csak az szolgálja az egyén, az emberiség és a világ életét!

A krisztusi világosság fényénél megértjük azt is, hogy vallásból fakadó hit nélkül az ember elveszti a transzcendens Istennel való kapcsolatát, ami a teremtmény és teremtő közötti viszony halálos megszakadása. A modern nyugati ember gőgösen felszámolta ezt a kapcsolatot, és ezért jutott a „független” ember mély egzisztenciális válságba. Ezért lett világa hideg, értelmetlen, cél nélküli; ezért érzi magát idegennek a világban, s él félelmek között. Fél a másiktól, fél önmagától és fél ismeretlen sorsától, amely reá várakozik, de legfőképpen fél a haláltól, mely élete egy kiszámíthatatlan pontján rácsap s visszatéríti őt a porba. A bűn lényege az istenellenes lázadásból következő Istentől való elszakadás, mely önmagában hordozza a büntetést.

Megértjük azt is, hogy ahol nincs hit, ott nincsenek kötelező erejű erkölcsi normák sem. A hit hiányában ezek menthetetlenül viszonylagossá válnak, azaz vitathatóvá, megkérdőjelezhetővé, megtámadhatóvá, s végül is nem lesznek kötelezőek. Ha egy hordóról leütik az abroncsokat, a dongák menthetetlenül szétesnek. Igy esik szét keresztyén hit nélkül az emberi személyiség, hullnak szét a kis és nagy közösségek, a család, a társadalom s végül a világ, s megérkezik az emberiség egy új pogány korba, ahol az ember egyik kezében husáng helyett nukleáris fegyver van, a másikban biológiai.

Ma jobban kell Krisztus karácsonyi fénye, mint valaha is. Ha a mai karácsony fénye csak a karácsonyfán marad s nem gyullad fel lelkünkben, akkor nekünk csak valamiféle pogány karácsonyunk van. Karácsony azért van, hogy az isteni fény a szívünkbe hasson, ott lobogjon, s onnan vetítődjék ki a sötét világba. Nagy a sötétség, vajon számít-e egy magányos láng? A fénynek az a tulajdonsága, hogy legyen az bármilyen kicsi, azt a világmindenség minden sötétsége sem tudja kioltani, s az a legsötétebb sötétséget is világossá teszi. Még egy kicsi pislákoló láng is azt bizonyítja, hogy a sötétség legyőzhető, hogy egy kicsiny, szikrányi fény elűzheti a sötétséget, mert „a világosság a sötétségben fénylik" (János ev. l:5 v.). Mi emberek egyformák vagyunk abban, hogy sötétség vesz minket körül, amely belénk is hatol. Ám a hívő ember abban különbözik másoktól, hogy annak szívében meggyújtotta Isten az ő világosságát, s ennek a világosságnak a fényénél és fényéből él, s ezt a világosságot igyekszik kivetíteni a családba, a rokonok, az emberek közé. Ennek a világosságánál ismerhetjük föl a 85 év óta elszakított magyar véreinket, s öleljük keblünkre őket - talán éppen e sorok olvastának napjaiban!

Legyünk a karácsonyi fény hordozói! Legyünk karácsonyi angyalok, akik a karácsony fényét belesugározzuk ebbe a világba, továbbadva azt a fényt, amit Isten gyújtott fel bennünk, hogy általa megvilágosítsa ezt a sötét világot. Engedjük, hogy ezen a karácsonyon annak fénye megtaláljon bennünket, és ott maradjon a szívünkben, ameddig csak dobog az a szív.

Amíg Krisztus fénye világol, a sötétség nem győzhet sem bennünk, sem ebben a világban!

Dr. Pungur József - Erdély ma - 2005. 12. 13.

A Szeretet himnusza

(Szent Pál Kor. lev. 13.)

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat
és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égő áldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny,
nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.
Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek,
úgy gondolkoztam, mint a gyermek,
úgy ítéltem, mint a gyermek.
De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyermek szokásait.
Ma még csak tükörben homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent,
ahogy most engem ismernek.
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három,
de közülük legnagyobb a SZERETET.

EMBERVÉDELEM - Imádkozzunk Tánczos Gáborért - 35. Zsoltár

1. Perelj Uram a velem perlőkkel; harcolj a velem harcolókkal.
2. Ragadj pajzsot és vértet, és kelj föl segítségemre.
3. Szegezz dárdát és rekeszd el üldözőim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.
4. Szégyen, gyalázat érje azokat, akik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, akik vesztemet koholják.
5. Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úr angyala verdesse őket.
6. Legyen útjuk sötét, csuszamlós, s az Úrnak angyala kergesse őket.
7. Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójukat, és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.
8. Érje őt romlás váratlanul, fogja meg hálója, amelyet kivetett, essék belé a veszedelembe.
9. Az én lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezve szabadításában.
10. Minden részem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! Aki megszabadítod a nyomorultat a nála erősebbtől, a szegényt és szűkölködőt az ő megrablójától.
11. Erőszakos tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem, amiről nem tudok.
12. Jóért rosszal fizetnek meg nekem, megrabolják lelkemet.
13. Pedig én az ő betegségükben gyászba öltöztem, böjttel gyötörtem lelkemet, imádságom szívemre vissza-vissza szállt.
14. Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem érte; mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva:
15. Ők pedig örültek az én bukásomon és összegyűltek; összegyűltek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak.
16. Ingyenélők léha csúfolkodásai közt fogaikat vicsorgatva rám.
17. Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg lelkemet tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktől az én [egyetlen] életemet.
18. Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged.
19. Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyűlölőim se hunyorítsanak rám.
20. Mert nem beszélnek békességet, hanem akik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak.
21. Föltátották rám szájukat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
22. Láttad, oh Uram - ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem!
23. Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért.
24. Ítélj meg engem a Te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam!
25. Ne mondhassák szívükben: Örüljön a lelkünk! Ne mondhassák: Elnyeltük őt!
26. Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, akik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be őket, akik felfuvalkodtak ellenem.
27. Vigadjanak és örüljenek, akik kívánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, aki kívánja az ő szolgájának békességét.
28. Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a Te igazságodat, a Te dicsőségedet minden napon.